Teljesen egyetértek azzal az elcsépelt mondással, hogy a remény hal meg utoljára. Én legalábbis így élek. Amíg csak egy kicsit is van esély, reménykedem. Nem tudok túllépni, zárni, befejezni dolgokat egy nap alatt. Amíg nincs teljesen elvarrva, nem megy. Kaptam 1 % esélyt az esetleges folytatásra. Nem sok, sőt igazából értéke matematikailag a nullához tartva a semmivel egyenlő. Viszont az én szempontomból már ez is egyenlő a reménnyel. Tök hülye vagyok. S hogy ez az 1 % nyer-e vagy a maradék 99, az a jövő hét szombaton derül ki. Addig mindenki „gondolkodik”. Igazából tudom, hogy egyikünk sem. Tudom, csak nem akarom elhinni. Egyikünknek sincs min gondolkodni. Én akarom, Ő nem. De azt is tudom, hogy ez egy megszokott „fiús” húzás, hogy „majd még beszélünk róla”. Ezzel szeretik megnyugtatni a nőt, s húzni az időt, ami alatt a nő megnyugszik, s kicsit már fel is dolgozza az adott időpontra.
Abban viszont nem vagyok biztos, hogy nincs másik nő a sztoriban. Lehet, hogy csak mint lehetőség bukkant fel. Túl hirtelen jött ez a szakítás ahhoz, hogy ne legyen hátsó indoka. Ezekben már sajnos elég tapasztalt vagyok.
