Még a Föld napján történt. Pontosabban történt volna, de egyedül maradtam. Nem segített senki. S szegény galamb ott halt meg, ahova senki nem ment fel.
Még reggel kezdődött. A hídon átsétálva láttam meg. Az még hagyján, hogy szegény berepült a hálóval elzárt területre, de egyik lába még be is akadt, így lefele lógva, csapdosva próbált kiszabadulni. Kicsit magasan volt, így nem kockáztattam meg a magas sarkú csizmában felmászás tevékenységét. Inkább kis szomorúság után folytattam utam a céghez, majd beérve rávetettem magam a telefonra. Kezdtem a helyi rádiósokkal, mivel amióta felkeltem az ment tőlük, hogy a Föld Napjára való tekintettel hogyan védjük környezetünket. Így emlékeztettem Őket arra, hogy ez most egy bizonyítható dolog lehetne, meg nekem is megfelelne névnapi ajándékként. De csak elküldtek egy állatmenhely telefonszámára. Mindezt élő adásba kapcsolva, és mivel még bőven munkaidő előtt voltunk, így az összes munkába jövő kollegám ezt hallgatta. Egész nap hallgattam…
De az állatmenhelyesek sem tudtak segíteni, a madárvédelmisek sem, a sétálóutcán adományokat gyűjtő greenpeace sem, majd a hálót feltevő városgazdálkodás sem. Madár még hazafele menet is ott volt, bár a lábát már kiszabadította. Még több napig láttam, ma már nem. Nem hiszem, hogy kiszabadult, vagy kiszabadították. Valószínűleg már egy olyan helyen van kicsiny teste, ami alulról nem látható…
De egypár tanulságos választ kaptam:
Rádió: miért nem mászok én fel
Városgazdálkodás: ugye nem gondolom, hogy egy galamb miatt lezárják a hidat, hogy odaférjen egy kosaras autó?
Greenpeace: ugye tudom, hogy egy galamb mennyi betegséget hordoz?
Az én válaszom: a galamb is gerinces, így a törvény Őket is védi!!! Nem adományokkal kell elkezdenünk Földünk védelmét, lehet kicsinyke, hétköznapi, gyakorlati tettekkel is. A jövőnk nem tűnik szépnek…
