HTML

"Hétköznapi" napló

Az élet elvileg egyszerű: megtalálod a nagy Ő-t, megvalósítod az utódot, és boldogan élsz, amíg meg nem .... és mi van, ha az élet nem ezt hozza?

Friss topikok

  • Alfi: Gratulálok! (2012.01.25. 20:47) Lelkizés
  • North Face: Mi ez a csönd itten? Jövő hétvégin fut? (2010.08.29. 11:50) Egyedül
  • Zuzimama: Nagyon hanyagolsz minket. :) (2010.06.05. 08:01) Sűrítve
  • Zuzimama: így van Csilla, csak előre, töretlenül! :D:D:D (2010.05.03. 20:32) Új célok
  • billentblondie: Tudod Csillus vannak megkeseredett emberek. Akiknek már az arcukon is látszik az élet neheze. Csak... (2010.04.27. 08:33) Kevés vagyok

Linkblog

Bízz

Tocsi 2012.05.16. 09:38

Vannak olyan kapcsolatok, amelyek nem azzal zárulnak, hogy összevesztek vagy elmúlik az érzés. Ilyenkor a szerelem, a vágy, a remény fennmarad. Bár mindketten külön utakra indultok, de valahányszor a másiktól jelzés jön, vagy összefuttok, az fájdalmas. Feltépi a régi sebeket, feltépi a reményt, ami még megvan, fellobbantja a szerelmet, ami még nem múlt el. Lehet-e egy ilyen elválásnál barátságot fenntartani? Szerintem nem. Sajnos nem. Minden nap egy fájdalom, minden beszélgetés egy kín, amikor csak arra vársz, bárcsak felállna és átölelne, bárcsak azt mondaná: „megbántam, hülye voltam, szeretlek, szükségem van rád, kezdjük újra”. Minden beszélgetésnél csak őt nézed, a kezét, a száját, próbálod megérezni az illatát, és a végén legalább egy másodpercre magadhoz ölelni. Meddig mehet ez így? Meddig bírja a szív az ilyen szenvedést? S bár közben beszélgettek, neked mégis az jár a fejedben: vajon Ő is ugyanígy érez, vajon Ő is rajtam gondolkodik, vajon Ő is vágyik egy ölelésre, csak nem teszi meg, mert visszafogja magát? Vajon Ő is…

 
S meddig alázkodunk meg? Mikor mondjuk azt: én ezt nem bírom. Rád vágyom, és nem csak a barátságodra. Mikor adjuk ezt fel mert túl fájdalmas? S ha feladjuk, mennyi esélyünk van? Mindenki azt mondja: hagyni kell, hogy hiányozzunk… S ha nem fogunk? Én hagynám, de mi van, ha nem jön vissza, vagy nem hozzám fog visszajönni. Erre Ő azt mondta: BÍZZ! Egy szó, amely ilyenkor oly szép, reményteli, s éppen ezért túl szép. Nem merünk hinni benne, nem merünk bízni, mert akkor a fájdalom még nagyobb lesz. De lehet egyáltalán ennél nagyobb? Mennyit bír el egy ember?
 
Még bízok… Már nem a mában, hanem a holnapban. Ami minél távolibb, annál esélytelenebb…De mi más is maradt egy szerelmes nőnek???

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tocsi.blog.hu/api/trackback/id/tr64515970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása