"Hétköznapi" napló

Vannak olyan kapcsolatok, amelyek nem azzal zárulnak, hogy összevesztek vagy elmúlik az érzés. Ilyenkor a szerelem, a vágy, a remény fennmarad. Bár mindketten külön utakra indultok, de valahányszor a másiktól jelzés jön, vagy összefuttok, az fájdalmas. Feltépi a régi sebeket, feltépi a reményt, ami még megvan, fellobbantja a szerelmet, ami még nem múlt el. Lehet-e egy ilyen elválásnál barátságot fenntartani? Szerintem nem. Sajnos nem. Minden nap egy fájdalom, minden beszélgetés egy kín, amikor csak arra vársz, bárcsak felállna és átölelne, bárcsak azt mondaná: „megbántam, hülye voltam, szeretlek, szükségem van rád, kezdjük újra”. Minden beszélgetésnél csak őt nézed, a kezét, a száját, próbálod megérezni az illatát, és a végén legalább egy másodpercre magadhoz ölelni. Meddig mehet ez így? Meddig bírja a szív az ilyen szenvedést? S bár közben beszélgettek, neked mégis az jár a fejedben: vajon Ő is ugyanígy érez, vajon Ő is rajtam gondolkodik, vajon Ő is vágyik egy ölelésre, csak nem teszi meg, mert visszafogja magát? Vajon Ő is…

Az újrakezdés mindig nehéz. Főleg, h az ember még nem kész rá. Vágyik a múltra. De tudja, hogy az már oda. S előre kell lépnie.

Szerelmes vagyok bele. Nemcsak szeretem, hanem szerelmes vagyok. Ez az a szint, amelyre egy párkapcsolatnál ritkán jutnak el. S Ő is bevallja, hogy Ő is belém. S ilyenkor, ha egy kapcsolatnak vége, akkor a szerelem örökre megmarad. Csitulni csitul, de az ember szívében örökre fájó pont marad. S igazából örökre visszavárod. Hát én is ezt teszem. Hagyom elmenni, hisz azt mondj élni akar. De hátha utána visszajön. Hátha emlékezik a jó dolgokra és a nagyon jókra. Hisz volt sok ilyen is. Ha tényleg szerelmes belém legalább egy kicsit, akkor benne is örökre benne marad, és hátha….  Vagy ezt csak reménykedésnek hívják? És ezzel könnyebb elviselni a szakítást. Nagyon hiányzik: a bőre illata, a csókja, az ölelése, a nevető szeme. Néha már összefutunk. Ő nem akar visszajönni, én meg ezt megpróbálom tisztességesen elfogadni. De amikor elválunk, akkor hiányzik. Az impulzusok, amit nem tudatosan kibocsát, belém ívódik. Esténként nem direkt, de róla álmodom. Talán én is bocsátok ki ilyeneket neki? Talán Ő is gondol rám? Talán én is hiányzom neki? Attól még, hogy már nem akar velem járni …

Hiába imádkozom Istenhez, Ő nem ad jelet, nem jön vissza, s nem akar jobb lenni... Percenként nézem a telefonom, percenként próbálom rávenni magam, hogy én NE küldjek sms-t, s hogy ne örökké rá gondoljak. Pedig próbálok mást is tenni, hogy eltereljem a figyelmem. Ma is reggel 8-kor mentünk el, s csak 6-kor értünk haza, s megint elfele készülök. De nem erre vágyom. Arra, hogy itt legyen, hogy átöleljem, érezzem, hogy az enyém, érezzem az illatát, a  csókját és hogy az enyém... még mindig az enyém. De már nem  az enyém, csak nekem nem megy még a szakítás. Vajon goldol rám? vajon én hiányzom neki? vajon néha eszébe jut, hogy nem jól döntött??? Bárcsak így lenne... hisz akkor van esélyem az újrakezdésre. Így csak marad a fájdalom... az örökköntartó fájdalom és reménykedés...

BOLDOGSÁG GYERE HAZA.....

"Rád gondolok és a sírás fojtogat,

Behunyom szemem, még látom arcodat,

Hallom a hangod és érzem az illatod,

Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok,

Az emléked még mindig magukhoz láncolnak,

Fogva tartanak és a múlthoz kötnek.

Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,

És feledni, hogy mennyire szerettelek,

Feledni, hogy a sebek még sajogva égnek,

S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,

Mert feledni téged, hogy tudlak én."

Édesanyám azt mondta Isten az egyik kezével ha ad, akkor a másikkal mindig elvesz. Értem. De nekem adhatott volna kisebbet is, és akkor nem veszítem el. Számomra a boldogság fontosabb, mint a karrier. 2 év 2 hónap volt. Mostanra értünk össze, mostanra működött minden. Terveink voltak… S most lerombolódtak. Csak állok, és nem értem, miért? Az ember mindig azokat a döntéseket fogadja el, amelyekre nem kap választ. Pontosabban próbálta megmagyarázni, de nekem nem voltak elfogadhatóak. Most kérem Istent segítsen. Egyenlőre átélni a napokat, hogy ne fájjon ennyire. Mert rohadtul fáj. Nem eszek, nem alszok már egy hete. S újra felvetődik bennem a kérdés: miért kezdünk el egy párkapcsolatot, ha mindig fájdalom a vége? S a másik: tényleg elveszítettem? Vagy visszajön még? Hiányzok neki annyira? Szeret még? Hittem benne, és a szerelmében. S ha ez igaz, akkor még benne sem lehet vége. Próbálok hinni is ebben és nem is. Vágyom rá, hogy visszajöjjön, de nem merek hinni benne, mert akkor sosem leszek túl ezen a fájdalmon. Szeretem még, és szeretni akarom. A végéhez még nem vagyok elég erős… Még nem csitul.

Ma ebédidőben elmentem templomba. Tudom, sokan nem értenek ezzel egyet, de én hiszem azt, hogy valamiben hinni kell. Hiszek Istenben, mert ha nem is segített, de meghallgatott. Na, persze nemcsak ezért hiszek benne. De valamiben mindnekinek hinni kell... SZóval elmentem, imádkoztam, jól kibőgtem magam. De nem lett jobb... Még nem. Tudom, hogy múlni fog, és könnyebb lesz, de még nagyon szeretem, s minden rá emlékeztet, s csak róla forognak a gondolataim. Vajon Ő gondol rám? Vagy beteríti az új kaland? Nekem is könnyebb lenne, ha lenne új kaland. Bár én nem ilyen vagyok. Amíg nem vagyok túl ezen, addog úgysem nyitok. S még soká leszek túl, ez túl mélyre  sikeredett. Eza  kapcsolat...

Nagyon fáj... Állítólag lesz majd jobb... Még nem az. Iszonyúan hiányzik... S semmit nem tudok tenni ellene. Csak bőgök, mint egy tinédzser. Pedig már jó volt... A párom elment, s nem tudok továbblépni... Még nem. De nem is akarok. Őt akarom. Istenem segíts....

A húgom rájött a probléma nyitjára: én nem tudok fáradtan mosolyogni, Ő viszont ezt nem tudja tolerálni. S mivel ezen nem tudunk változtatni, ezért nincs értelme folytatni. Szerintem viszont van: a két szélsőség között mindig van középút, s csak ezt kéne megtalálni. Közelíteni egymáshoz, Nekem többet adni, s Neki kevesebbet várni. Ha két ember szereti egymást, akkor tud rajta dolgozni, akkor dolgoznia kell rajta, s nem feladni!

Szerdán egy pszichológiai előadáson hangzott el: a mai fogyasztói társadalomban az emberek amit megunnak, ami elromlik, azt egyszerűen eldobják. S sajnos ezt a párkapcsolatokra is alkalmazzák. Pedig ott nem kéne. Ha igazán jó kapcsolatot akarunk, azon dolgozni kell. Sokat. S mi nem dolgozunk, hanem feladjuk. Aki azonban feladja, az a következő kapcsolatában is fel fogja. S nem fog találni senkit, akinél kiköt.

Ezeket hiába próbáltam Neki elmondani. Azt mondta túl sokat kapott, Ő már be akarja fejezni. Nincs tovább.

Így a szombat éjjel újra egy discoban ért.  Nem volt kedvem elmenni, ott lenni. De otthon lenni sem, s közben rajta gondolkodni. Ezért mentem el. Valamint a reményért, hogy hátha Ők is jönnek.  Jöttek, de nem oda. Én viszont egész éjjel a bejövőket néztem, hátha köztük lesz. Neki csinosítottam ki magam, rá vártam.  Hiába. Az est végeredménye: -3 000 Ft, és másnap full alvatlanságban gyereknevelés.

Nate folyamatosan bohóckodik Nekem. Nem akarja, hogy szomorú legyek. Táncol, rázza a popsiját, bábszínházasdit játszik a lábaival. Sajnálom. De ha fáradtan nem tudok mosolyogni, hogy tudnék szomorúan nevetni. Sajnos túl őszinte lény vagyok. Viszont bebizonyosodott, hogy a gyereknek van humora. Bár ezt már eddig is tudtam. A múltkor is társasoztunk:

·         Anya, hol a dobókocka?

·         Mögötted!

·         De anya nem is ettem meg.

Szögeid humor.

Viszont a sírás mellett rengeteget gondolkodom. Tudom miket rontottam el. S tudom, mivel vagyok egy nálam 10 évvel fiatalabb szingli nővel szemben hátrányban. Nehéz így egy párkapcsolatot építeni. Nem hibáztatom érte, hogy elhagyott. Igaza volt. De így nem lesz soha párom. Meg kell próbálnom máshogy csinálni. Ez jó lecke volt. Tanultam belőle. A kérdés, meg tudom-e változtatni a megváltoztatandót.  S lesz-e erre még egy esélyem vele. Nagyon félek, hogy nem. ..

Nem szoktak sokszor sírni. Igazából igen ritkán. Sokszor csak elkezd csorogni a könnyem, mert úgy fáj. Csak csorog, miközben belül fojtogat. S olyankor nem tudsz másra gondolni, semmi máshoz nincs kedved, semmi nem dob fel, vagy tereli el a figyelmed. Csak fojtogat és csorog. Most ez van. Elég ciki. Mindenki előtt.

Rájöttem a nagy igazságra, amit igazából már eddig is tudtam: nehéz egyedül. Hittem benne, hogy kemény nő vagyok, hogy megvagyok egyedül is, megcsinálok bármit. De nem, vagy ha igen, akkor nem könnyű. Szóval csinálom, s közben azért gondolkodom, miért egyedül? Össze akarok én vele költözni? Miért jó az? S miért hiányzik, ha nincs itt? Mit akarok én egyáltalán? Jó lenne túllátni a rózsaszín ködön:) S látni a dolgok végét:)

S miért van olyan rohadt sok szúnyog?????:(((

Sajnos tényleg nincs időm írni. Meg kedvem sem. A napok igen zsúfoltan telnek, esténként hullaként esek az ágyba.De két Nate-s sztorit leírok.

1. Nate beszélgetett este az ágyba Pistivel:

- Te mit dolgozol?

- Büntetem azokat, akik lopják a villanyt!

- A mienket is tudnák lopni?

- Nem, mert én itt vagyok.

Nagy, boldog felismerés...:

- Ja, Te azért vagy mindig itt, mert vigyázol a villanyunkra:)

2. Megy a foci VB. Mivel Pisi nagy fan club tag, ezért állandóan nézzuk. Nate csatlakozott:

- A kékek kicsodák?

- Amerikaiak

- A fehérek?

- Angolok

- S a sárgák?

- Az a bíró...:))

Amúgy még 1,5 hét meló, majd SZABI!!!!!

• Az oviban ballagás volt. Mivel csak 5 gyerek 6 éves, ezért az egész vegyes csoport ballag. De mi persze utána újra járunk oviba. Minden évben ballagunk, s ahogy Nate mondta: elballagunk, és utána visszaballagunk”.
• Ma csini ruhában jöttem. Ezt meg is jegyezték az igazgatók. De mondtam Nekik, hogy nem az a nagy szám, hogy csinos a ruha, hanem hogy 13 év után még rám jön. Azt persze nem mondtam el, hogy kicsit kiengedtünk belőle a varrónővel. Hát igen, diplomaosztó már rég volt. S remélem, este Pisti eljön és lecibálja. Nate kevés lesz erre, s kicsit klausztrofóbia érzésem van levételkor.
• Szombaton zuhogó esőben volt családi nap. Persze, bár sok mindent megpróbáltak bementeni a csarnokba, de elmosta az eső. Kár. De azért a kapcsolatunk publikálása összejött. Nem kevesen néztek minket. Érdekes volt. Nem kellemetlen, nem kínos, hanem érdekes. Hogy ki-hogy reagált. Kész tanulmánykötet lehetne belőle.
•  5 napot végigsportoltam.. az eredmény:+ 0,5 kg :((((

tudom-tudom kéne írni, már el is kezdtem. de amikor még "rajongani" sincs időm... Most este fél 12, edzés és borfesztivál után. Holnap 3:50-kor kelés, mert megyünk körbebiciklizni a Balatont, ja és még ma este vár a hajmosás. Gyerek végre 2 hét után apjánál....

azért történt egy érdekes dolog:

pisilünk, gyreek megkérdi:

-anya mik ez?

- ezek a golyóid

- s az mire van?

- abból jön ki, ha nagyleszel a kisgyerek

-anya, most viccelsz?

-nem

-anya, tényleg nem viccelsz?

-nem

-Pisti, akkor mutasd meg, hogy jön ki a baba.....:))))

Már nem vagyok szűz. Legalábbis Amerika után a múltkor itthon is bekerültem a rendőrség adatbázisába. Természetesen nem adtam könnyen magam, kisebb vitát folytattam az eldöntendő kérdésekre adható válaszok lehetőségeiről. Egszerűen mivel arra tanítom a gyereket, aki közben lógott ki az ablakból, hogy nehogy lemaradjon valamiről, hogy soha ne hazudjon, így nem vállalok be olyat, amire nem emlékszem.Természetesen mivel nekem nem, neki viszont volt tanúja, így Ő nyert, s ezen még a csini ruhám sem segített. Nate azóta is emlegeti, hogy anyának igen sok pénzt kellett a bácsiknak fizetni.

De tegnap hál istennek megúsztam a további bírságot. Piros lámpánál koccantam. Álló kocsival. Sajnos a kézifék sem volt behúzva, és a lábam sem volt a féken. Úgyhogy, amikor megtörtént, és a faszi kiszállt a kocsijából, én is felnéztem az anyós ülésről. Nemtom rájött-e mi történt, de mivel Peugeot-ja van, így baja nem lett a kocsijának. Én viszont többet nem orális szexelek kocsiban.

De ekkor már túl voltunk egy 18,2 km-es gyalogtúrán. az én kicsi fiammal, aki kis nyavalygással bár, de végignyomta. Nagy ritkán vittük, nagy ritkán leült, de jött, s 8 óra alatt lenyomtuk. Nagyon büszke voltam rá, úgyhogy hatalmasat aludt a kocsiban. S az idő gyönyörű volt, így hajókáztunk a Balatonon, barlangban, nagyokat sétáltunk, és élveztük a tavaszt.

Ma pedig majálisoztunk. Nagy csalódás volt. Most vagy a keresőképes kereslet csökkent, vagy az eladók választottak más jövedelmi forrást, de a régi fesztiválok hangulata messze felülmúlta a mait. Sokkal kevesebb ember vett részt, és sokkal kevesebben szórakoztattak. De így is sikerült kb. 6 ezer Ft-t elkölteni röpke 2 óra alatt. De a gyerekért mindent...

Kevés vagyok. Előre tudtam, hogy így van. Túlságosan szét vagyok csúszva. Túl sok helyen kell helytállni, és nincs elég energiám mindenre. Ezt eddig is tudtam. Ebbe már sport vagy fogyókúra igen nehezen fér bele. Egy pasi is neccesen. S mára rájött, hogy nem elég a felé nyújtott rajongási időm. S szerinte a fiam felé sem adok eleget. Szerintem meg ebbe ne szóljon bele. Egyszer csinálja végig, amit én, konfrontálódjon a szüleimmel, mert nem halad a kert, konfrontálódjon a gyerek apjával, mert az pszichikailag egy roncs, pörgesse a munkát 200%-on, mert bármikor kirúghatják, s próbáljon állandó deficit mellett megélni, és eltartani egy csonka, támogatás nélkül élő családot. Próbáljon ne aludni napközben, hétvégén, csak azt a 9 órát, amit a gyerek hagy. S ha még van ereje, akkor próbáljon értem rajongani a nap 24 órájában.

Hát ilyen a mi formánk. A második cselgáncs edzés valószínű nem lesz megtartva, mert edző bácsi kórházban.  Így jártunk. Pedig, ahogy a Káma Szutra is mondja: „ Ha edzessz- izmos vagy , ha izmos vagy – szexis vagy, és ha szexis vagy-akkor a szex is nagy”. Mondjuk ez még nem Nate-re nem kéne, hogy igaz legyen.

Amúgy ez is egy elcseszett nap volt. Meló sok, reggel sokáig hideg. Ez azért idegesített, mert anyuék elutaztak egy hétre, így kutyát nem tudják lízingelni. Szóval reggel  7-kor a hideghez nem szokott kutyát ki kellett csapnom az udvarra. Szerintem felfázott  (már ha egy kutya fel tud fázni), mert mióta hazaértünk 3-szor pisilt be. Nate is produkál. Kikaparta az orrán lévő sebet, úgyhogy fél órán át próbáltuk a vérzést elállítani. Most lefektettem, de elkezdte a „pisilnom kell” műsorát. Ezt  tegnap 9 és 10 között 5-ször játszotta el természetesen egyszeri pisiléssel csak. Az utolsó kettőnél már fizikailag nem tudtam felkelni, olyan fáradt voltam, és rázott a hideg. Pisti állt helyt helyettem.

Természetesen apuka megint felhívott, hogy ne is számítsak rá, hogy gyerekre vigyáz, mert nincs pénze. Fasza. Nehéz egyedül. De most nem sokat tudnék adni valakinek, aki szeretne velem összeköltözni. Amikor már rá lenne időm, akkor már a kimerültségtől elalszok. De nincs is jelentkező az összeköltözésre, úgyhogy ezt a  gondolatmenetet  most egy jó időre felfüggeszthetem.

A pszichológus délutánra megadta az eddigi eredményeket: 2 hét 20 000 Ft, és az agresszió beigazolódott. Bővebben jövő héten mesél, amikor is megbeszélhetjük a hosszú és igen költséges terápiát. Mondtam neki, hogy akkor egy másodállást is keresnem kell, mert ezt anyagilag nem bírom. Persze apuka, aki egyébként maximálisan pszichológuspárti, és Ő is többször járt, fullra kiakadt, hogy vele ezt nem beszéltem meg, és egyébként azt sem, hogy miért egy agresszív sportágat választottam a gyereknek, és Ő az apja, és … Nemtom mikor beszéltem volna, valahányszor felhív, mindig csak önsajnálkozik… és egyébként is, mint apa megbukott. S ha talál egy másik sportot, amit 4,5 éveseknek lehet, heti kétszer elviszi, és fizeti is a havi díjat, na akkor beleszólhat.

Na, most jól kipanaszkodtam magam. S megyek is aludni, mert 2 húzós nap jön a cégnél, és Nate-re is egyedül maradtam. Hogy megyek így pénteken bulizni??? És hol van ezen a gépen a  mentés másként gomb??? Alap dolgokat nem találok még.  

Hosszú hétvégét tartottunk, mivel ugyebár ovi zárva volt pénteken. És valami olyan történt, ami már régen. Élveztem az életem. Élveztem a  házam, a fiam, a családom. Élveztem, hogy volt időm kitakarítani, kocsit mosni, kimosni, sütni-főzni, nagyokat sétálni és sétáltatni, és még futni is kijutottam. Élveztem, hogy szeretem a  házam, hogy könnyű benne sütni, hogy nagyokat lehet benne este szeretkezni. Élveztem, hogy Nate jókat játszott a szomszéd fiúkkal, hogy a húgomékkal is lehettünk jópár órát, és hogy Nate végre talált egy sportot, amit végre szeret. Az, hogy ez a  szeretet megmarad-e, majd pár hét múlva derül ki. Most egyenlőre még nagyon élvezi, én meg azt, hogy Ő élvezi.

Cselgáncsozik. Ez pont az a sport, amit még olimpiai bajnokunk esetében sem néztem meg a tévében. De nem nagyon válogathatok. A pszichológus szerint küzdősport kell, és 4,5 éveseknek nem nagyon van más városunkban. Mindegy, a szomszéd gyerekek is odajárnak, így egyértelmű volt, hogy Ő is akar menni. Azóta mindenkinek bemutattuk az első órán tanultakat. Remélem feketeöves korában már nem rajtam fog gyakorolni. Most egyenlőre még azt teszi, és beosztottjaim ezen igen jól szórakoztak a szombati pókerpartinkon.

Most ülök egy gyönyörű tulipáncsokor mögött, madártejet eszek, és a szép, fehér laptopomon gépelek. Most jó. De vajon meddig adatik ez meg? Vajon én is elveszítem az állásom? S akkor mit csinálok??? De most egyenlőre élvezem, amin van. Kár, hogy holnap már munkanap, és a körforgás kezdődik elölről.

Reggel az óvodában papírgyűjtés. Idén nyerők leszünk Pisti kb. 50 darab pizzás dobozával (még jó, hogy nem a  földszinten lakik, mert telelenne hangyával:)). Már csak azért is, mert eddig sosem vittünk egy darab papírt sem.  Ez a jó hír. A rossz az, hogy bankszámlám kevesebb pénzt mutatott máma, mint amennyiről tudtam, és szombaton egy kisebb mennyiséget ki kell fizetnem a bádogosnak. Na, ez lesz az igazán rossz. És fizetés csak két hét múlva. Addig talán kimegyek az M5-re pénzt keresni. Gőzöm nincs hova tűnt el a pénzem …

Amúgy minden OK. A bugi a lábamban. Pedig egy hete eléggé kiráztam a céges bulin. Nagyon jó volt. A másnapi 4 órás futogatás is. De a fejem szépen kitisztult, és kellemesen elfáradtam. És végre élveztem, hogy gyerek nélkül is tudom élvezni az életet. Jövő hét pénteken újra egy kisebbfajta céges buli, bár nem az én cégemé. De kell a kikapcsolódás. Bár gyereket nemtom még hova rakom, mert anyáék elutaznak, és apukánál már 9 napja nem aludt. A felelősségteljes apuka, aki „csak a gyerek miatt maradt ebben az országban”.

Na, mindegy, most éljünk a mának. Talán ma este még egy filmet is meg tudok nézni. Kár, hogy egyedül. Jó hozzábújni valakihez. És jó Pistihez bújni …

Majd holnap írok, mert hulla vagyok, de a mai kérdés, amely foglalkoztatott, miközben szabin maradtam itthon a gyerekkel a következő:

" Ha a város összes óvodája bezár, mert igazgatónőt választanak, akkor vajona  Démász vezérigazgatójának választásakor miért volt áram az egész régióban? "

A sok óviszünet miatt kezdek kifogyni a szabikból (csak áprilisban 4 nap)...

no comment...

A hét igen gyorsan eltelt. Az eleje mint már írtam iszonyat nehéz volt. 1-2 napig még saját magam is sok volt önmagamnak. A mélyponton voltam, és idő kellett hozzá, hogy elinduljak felfelé. De elindultam, és a hét végére már voltam kifejezetten felszabadult pillanataim is.  És szerelmes, és izomlázas, és elégedett, és még boldog időszakaim is. Mindenesetre érzelmileg igen összetett hét volt, ami rendesen le is merített. Nem irigylem Pistit, aki átjött hozzám ½ 10-re, de én ¾-kor már az ölében elaludtam. 

Nate sokat játszott a barátaival, 3 nap alatt 5 barátja jött át. Még szerencse, hogy ebben a házban 15 perc alatt rendet lehet rakni utánunk, és mivel a ház jó elrendezésű, ezért közben még tudtam mosni, és pogácsát sütni is. Így már mindjárt könnyebb az anyaság. Fokozatokkal jobb, mint mikor állandó felügyeletet és szórakoztatást igényelt. Már majdnem kicsit unatkoztam is, úgyhogy helyette inkább takarítottam, és kertészkedtem. Ez nagy szó: KERTészkedni. Saját kert,saját büszkeség. Csak éppen még tele van gyommal, és apa ki akarja irtani őket, én pedig megpróbáltam megmenteni az építkezést túlélő nárciszaimat és tulipánjaimat. Így átraktam őket ládákba. Kicst még gyámoltalannak néznek ki, és nagy valószínűséggel nem fogják túlélni mentőakciómat, de legalább megpróbáltam. A saját nevelésű kerti csokromról csináltam képet, és ezúttal küldöm minden kedves olvasómnak csak úgy, tavaszra. Hátha őket is felvidítja, mint engem, amikor rájuk nézek. Imádom a  tavaszi csokrokat. Semmilyen már vágott virág nem dob fel, csak a tavaszi jó illatúak.

Az én oldalamról is történtek feltöltődésű és kimerítő mozzanatok. Pénteken céges buli volt. mivel igen jó kedvem volt, ezért megmutattam mindenkinek, hogy hogyan kell alkohol nélkül átbulizni pár órát.  Igen jól sikerült. Jó volt a zene, a társaság, a helyszín. Rám fért már egy jó buli. De sajna utána 3 óra alvás adatott csak meg, mert indultunk egy terepfutkározós versenyre. Ezeket is imádom, hisz mi lehet annál jobb, ha összekapcsolódik a  természet és a sport? 4 óra dombfutás utána  popsimban beindult az izomláz, majd iszonyúan kiéhezve és kifáradva jól esett pár kupica pálinka a többiekkel.

Ma pedig családi ebéd volt apa szülinapjával spékelve.  Megpróbált mindenki egy kicsit feloldódni.  sajnos a levegőben benne volt a mama holnapi műtéte. Engem még a keddi pszichológus is nyomaszt. Valamint a jövő héten lesz a negyedéves teljesítmény-értékelés.  Új hét, új feladatok, új kihívások és új csapások. De állítólag ettől erősödünk.

S még valami: a képen is jól látható: jó, hogy nem a 18. században születtem. Malacpofára nem jó a kendő.