Egyszerűen ment, mivel szüleim kiszúrtak minket a kocsiban a múltkor az utcán. S mivel apu együtt focizik Pistivel, így egyszerűen odament hozzá a következő alkalommal az öltözőben és rákérdezett: „Téged láttalak a lányom mellett”. S mivel a válasz erre igen volt, ezért a meccs közben egy cselnek álcázva jól tökön is rúgta. Szegény összeesett. És nem voltam ott, hogy ápolgassam. De a családi bemutatáson legalább túl vagyunk. Anyukám kérdései tipikusak voltak: van-e gyereke, és hogy Nate mit szól hozzá. De hát mit is szólna? Amikor hetente megkérdezi, hogy Daddy miért nem lakik itt. Melyik gyermek fogad el könnyen anyukája mellett egy új férfit?
Na mindegy, úgysem maradok együtt az apjával a gyerek miatt. Lehet, hogy most kicsit túl sok időm van gondolkodni. Itthon vagyok, gyógyulgatok. S nincs kedvem dolgozni. Így pörgetem az észkerekem, és minden hülyeségen elmélázok órákig. Lehet, hogy ehelyett holnap inkább ablakot pucolok. Bár decemberben végigpucoltam az összeset, de már megszoktam, hogy sosem akkor csinálok dolgokat, amikor ideje van, hanem amikor időm van. Ezt egy gyerek mellett az ember gyorsan megtanulja. Na, ideje fürdetni-altatni-aludni. Az örök körforgás egy anyának.