Ha férfi lennék, akkor csak simán azt mondanám: haldoklom. A férfiaknak ennyi is elég, amikor kicsit köhögnek. És onnantól nemhogy békén hagyjuk őket,de még ki is szolgáljuk. Ilyenkor jó lenne, ha apja is lenne gyeröknek, kutyának. Elvinné őket sétálni, bölcsibe, és esténként kényeztetne engem. Csinálna teát, átölelne, hozatna ebédet, megmasszírozna, stb… ehelyett itthon szétköhögöm magam. Hál Istennek, ma gyermek apjánál, így csak magamra figyelhetek.
Valami azonban reggel eltört. Talán a rózsaszín ködben támadt egy kis rés. Ilyenkor mindig újra kell építeni. Vagy abba kell hagyni. Néha a réshez elég egy nézés, egy mozzanat, egy szó… S a felépített erődünk kártyavárként dől össze. Az elején még mindig labilis. Szeretnénk a legjobb oldalunkat mutatni. Hogy csak azt lássák: jók, szépek, kívánatosak, szórakoztatóak vagyunk. S gondolom a férfiak ugyanígy gondolkodnak. S ilyenkor a másikat lassan kell beengedni. Hisz nem vagyunk annyira sem jók, sem szépek, sem kívánatosak, de néha még szórakoztatóak sem. Hisz a rózsaszín felhő eltakarja a mindennapi nőt, anyát, társat, szeretőt. S lehet, hogy ezen oldalunk már nem lesz annyira vonzó. S ha ilyenkor bejön egy rossz szó, akkor ott maradsz egyedül a kételyben, ami már szomorúsággal vegyül. S nem tudod eldönteni: küzdj, vagy hagyd, hogy Ő jöjjön vissza? Mi a jobb? Hagyjunk Neki teret, hogy újra ugyanúgy akarjon, vagy átmenjünk, átöleljük, és emlékeztessük rá, mi volt előtte?
S ha ez a ködfoszlatás sűrűn jön majd? Érdemes –e továbbmenni az úton? Ilyenkor mindenki elbizonytalanodik. S ekkor jön az igazi döntés az érzelmekről. De bárhogy is döntünk, a nő egy kicsit mindig belehal …. Valami véget ért.
Túl nagy a csönd a házban. Túl nagy a ház. Túlságosan egyedül vagyok ma este. Az óra lassan ketyeg. Még az is Démászos … Kint besötétedett. A tévében romantikus film megy. Az éjszakát pedig az én szünni-nem-akaró köhögésem tarkítja. S én csak arra várok, hogy felhívjon. De közben hívott más, akire nem is számítottam. De nem éreztem semmit, se örömöt, se vérpezsdítést, semmit. Az biztos, hogy Őt nem akarom. Néha az érzelmeink jeleznek, és az agynak nem kell dolgoznia. Neki akkor kell, amikor az érzelmek túlfűtenek. Akkor lenne jó jeges fejjel állni, és látni a jövőt. Akkor talán nem követnénk el annyi hibát. S én már túl sokat elkövettem a múltban. Talán apácazárdába kéne vonulnom. Egy vibrátorral. Természetesen.
