Tegnap elkezdtem a „már 4 éves vagyok és nem kellene anyával aludni” projektet. Ennek következtében gyermek 8-10 között egyedül sírdogált az agyában. Nagyon sajnáltam, de így nem mehet tovább, minden estém a fektetéssel megy el. Természetesen negyed óránként ránéztem, az ajtó résnyire nyitva volt, és a szoba előtti konyhában lámpa mellett tettem-vettem. Tudom, hogy nehéz lesz ez a hét, de egyszer meg kell csinálnunk, hát itt az idő …
A melóhelyen 1 hét után végre más sikerélményem is volt. Sikerélménynek nálam az számít, ha aznap nem döngöltek bele a földbe és megy minden a maga útján. Remélem a következő pár hónap gyorsan el fog telni, és utána már jó is leszek abban, amit kaptam. Sajnos lényegében én vagyok az egyetlen a cégnél, aki teljesen mást csinál, mint eddig, így könnyű rajtam élezni a pengét.
Ami még történt:
- A csomagtartót rácsuktam az ujjamra, azóta majd meghalok, úgy fája körmöm
- Jenci rámbökött az msn-en – 5 hónap után, jól esett, s az is, hogy én mondtam „Na elmentem aludni” … talán már túl vagyok rajta, talán sosem. Vannak férfiak egy nő életében, amiken sosem leszünk túl. Mindig bennünk élnek, mint egy fájdalmas emlék, vagy elszalasztott lehetőség, stb.
- Szombaton bulit tartok, meghívtam a hozzám közelebb álló kollegáimat, más nem mertem, mivel, ha már 4 ember ugyanazon cégtől együtt van, akkor úgyis a cégről lesz szó egész este. Viszont drága hugom bejelentkezett, hogy szombat du. azé átjönnének a barátnője családjával házatnézni. Kaotikus, de jó nap lesz. Remélem...
- A fogyim nem pont úgy halad, mint kéne. Talán nem tejbegrízt kéne vacsizni és szilvásfalatkákat uzsonnázni? Alacsony az akaraterőm....
