Amikor úgy érzed, hogy egy nagy rakás vagy, amikor sehol nem tudod megállni a helyed, és amikor minden kezd összeomolni… Na így éreztem magam tegnap. A lavina kb. délben indult el, amikor a férfi, akihez 10 éve már hozzá kellett volna mennem, felhívott, hogy itt van és 2 fele ebédeljünk együtt. Na, ebből egy 2 perces randi lett. 2 PERC. A világ legrövidebb randija. Puszi-puszi, jó hogy látlak, de már mennem is kell. Még át sem ölelhettem, nem érezhettem az illatát … Eközben kergettek az egyetemről, hogy nem adtam le a múlt péntekre határidős szigorlattételeket, anyukám az építkezésről, hogy hány literes a hűtő, és hova fúrják a 230 V-okat, az óvoda, hogy elfelejtettem befizetni az angol órákat… De a csattanó este fél 6 fele jött, amikor már annyi pofont kaptam egy megbeszélésen, hogy már nem bírtam. Igen, konfliktuskezelésben még mindig béna vagyok. Hát 6-kor kitört rajtam (persze már ajtón kívül) a bőgés. Semmi nem jön össze, mindenhol egy nulla vagyok. Ez már túl sok … Legalább a randi ne 2 perces lett volna …Mire vágyok? Csak egy kis boldogságra!!!
Mire eljutottam anyáékhoz a gyermekért, aki 5 ót rám várt (már fél 7 volt), már a tiszta depi állapotában voltam. Otthon anya közölte, hogy a nagyapám már olyan szinten nem hajlandó enni, hogy már el is ájult. Feladta … Már majdnem én is.
Hazaérvén csak arra vágytam, hogy a fürdőszobában kibőgjem magam, de kisbanbínó miatt nem tettem. Mire elaludt, kaptam egy pár erős ölelő kart, ahol megnyugodhattam, majd jött az éjszaka. A kutyának 12, majd 2-kor ki kellett mennie, Nate 4-kor csatlakozott hozzánk, 6-kor a támasz hazament, fél 7-kor csörgött az óra …
Úgy gondolom, a nap meglett az estével koronázva. Ahogy barátném mondta máma: vannak ilyen napok. Csak abban bízok, hogy nem túl sok.
S drága édesanyám kommentje a tegnaphoz: „Kislányom többet ne menj gumicsizmába dolgozni!” (vittem cserecipőt, és vihar volt szó szerint!). Ki nem szarja le ezt egy ilyen napon????
