Hosszú hétvégét tartottunk, mivel ugyebár ovi zárva volt pénteken. És valami olyan történt, ami már régen. Élveztem az életem. Élveztem a  házam, a fiam, a családom. Élveztem, hogy volt időm kitakarítani, kocsit mosni, kimosni, sütni-főzni, nagyokat sétálni és sétáltatni, és még futni is kijutottam. Élveztem, hogy szeretem a  házam, hogy könnyű benne sütni, hogy nagyokat lehet benne este szeretkezni. Élveztem, hogy Nate jókat játszott a szomszéd fiúkkal, hogy a húgomékkal is lehettünk jópár órát, és hogy Nate végre talált egy sportot, amit végre szeret. Az, hogy ez a  szeretet megmarad-e, majd pár hét múlva derül ki. Most egyenlőre még nagyon élvezi, én meg azt, hogy Ő élvezi.

Cselgáncsozik. Ez pont az a sport, amit még olimpiai bajnokunk esetében sem néztem meg a tévében. De nem nagyon válogathatok. A pszichológus szerint küzdősport kell, és 4,5 éveseknek nem nagyon van más városunkban. Mindegy, a szomszéd gyerekek is odajárnak, így egyértelmű volt, hogy Ő is akar menni. Azóta mindenkinek bemutattuk az első órán tanultakat. Remélem feketeöves korában már nem rajtam fog gyakorolni. Most egyenlőre még azt teszi, és beosztottjaim ezen igen jól szórakoztak a szombati pókerpartinkon.

Most ülök egy gyönyörű tulipáncsokor mögött, madártejet eszek, és a szép, fehér laptopomon gépelek. Most jó. De vajon meddig adatik ez meg? Vajon én is elveszítem az állásom? S akkor mit csinálok??? De most egyenlőre élvezem, amin van. Kár, hogy holnap már munkanap, és a körforgás kezdődik elölről.

Reggel az óvodában papírgyűjtés. Idén nyerők leszünk Pisti kb. 50 darab pizzás dobozával (még jó, hogy nem a  földszinten lakik, mert telelenne hangyával:)). Már csak azért is, mert eddig sosem vittünk egy darab papírt sem.  Ez a jó hír. A rossz az, hogy bankszámlám kevesebb pénzt mutatott máma, mint amennyiről tudtam, és szombaton egy kisebb mennyiséget ki kell fizetnem a bádogosnak. Na, ez lesz az igazán rossz. És fizetés csak két hét múlva. Addig talán kimegyek az M5-re pénzt keresni. Gőzöm nincs hova tűnt el a pénzem …

Amúgy minden OK. A bugi a lábamban. Pedig egy hete eléggé kiráztam a céges bulin. Nagyon jó volt. A másnapi 4 órás futogatás is. De a fejem szépen kitisztult, és kellemesen elfáradtam. És végre élveztem, hogy gyerek nélkül is tudom élvezni az életet. Jövő hét pénteken újra egy kisebbfajta céges buli, bár nem az én cégemé. De kell a kikapcsolódás. Bár gyereket nemtom még hova rakom, mert anyáék elutaznak, és apukánál már 9 napja nem aludt. A felelősségteljes apuka, aki „csak a gyerek miatt maradt ebben az országban”.

Na, mindegy, most éljünk a mának. Talán ma este még egy filmet is meg tudok nézni. Kár, hogy egyedül. Jó hozzábújni valakihez. És jó Pistihez bújni …