Hajnalban jól összevesztünk. Pontosabban nem is veszekedtünk, csak kurvára eltávolodtunk egymástól. S azt sem tudom pontosan mi történt. Csak azt, hogy iszonyúan fáradt voltam, rosszul is voltam, de nem volt kedvem egyedül itthon lenni. Így pár éjszakai szórakoztatóhely után sikerült vakvágányra vinni gyengécske lábakon álló kapcsolatunkat. Pedig végre itt a tavasz. Élvezhetnénk a jó időt és az együtt töltött órákat. Igazából azt sem tudom, mit csináltam rosszul. Vagy miért csináltam. Neki fáj, én meg nem könyörgök többet. Két konok kemény ember. Én már kétszer megtettem a békülés első lépését. Most is megpróbáltam éjjel, nem jött össze. Most én leszek … Micsoda? Önálló, hajthatatlan, jégcsap? Mi a helyes szó???? Ezek ne azok. Amikor csak arra vársz, hogy átjöjjön és átöleljen??? Nem akarsz egyedül lenni, vele akarsz lenni. Nem akartam egyedül aludni, kelni, a reggeli teát meginni… De nekem is, mint minden nőnek van önbecsülésem. Van egy pont, amikor már nem mi jövünk. S ha ekkor ezt a lépést a férfi nem teszi meg, akkor ennyit ért a kapcsolat. S Ő nem fogja megtenni. Mert megbántottam. De mi a fenével? Nem is kellett volna ottmaradni, csak kikérni a kabátom, és hazahozni. Már rég elég volt az éjszakából, és már rég nem esett jól. Ja, én sem vagyok tökéletes, valószínűleg hidegebb voltam…
Szép vasárnap reggelt… Én meg elvonulok kibőgni magam. Még Nate sincs itthon, hogy kicsit lefoglaljon. S gondolom ezen bejegyzésem minden mondatát is félre lesz értve. Megmaradok egyedülálló anyának. Elegem van a társkeresésből. Úgyis mindig szar a vége.
