Igazából szombaton mindent leírtam, amit akartam, s az éjfél utáni buli már vasárnaphoz tartozik. Mennyire imádtam Amerikában, hogy a bulik este 6-kor kezdődtek, és éjfélkor vége is volt. S ha összeakadtál egy pasival, akkor nem hulla fáradtan kellet a buli vége után még szocializálódni. Hát itt hajnali 1-kor indul be a zene. S hogy mit csinálj addig? Én spec. Kutyát sétáltatok, hajat bodorítok, vasalok, takarítok, majd felhívom a barátnőm 10-kor, hogy hagy menjek már át mert, ha tovább is várni kell itthon, akkor bealszok. Hát átmentem, s utána elmentünk bulizni.
A buli jó volt, az új csizma csak hajnali fél 5-től kezdett nyomni, de akkor halálosan. Az egyetlen probléma a szokásos volt: a nekem tetsző pasiknak más kellett. Még egy elmegy kategóriát meg én nem vállaltam be. Na, de majd pénteken. Barátosném meg akarja nézni Tibaldi István (vagy hogyishívják) koncertjét, úgyhogy újra megyünk.
Megjegyzés: A képen rajta vagyok. Aki keres, az talál. :)
De már tényleg nagyon elegem van. Minden nap 100-as vagyok. Anya is azt mondta anno, hogy „kislányom legyen rajtad szép fehérnemű, mert kitudja mikor visz el a mentő”. A húgom pedig: „sosem tudhatod mikor lát meg valaki a hídon, amikor minden reggel és délután kocogsz a kocsidhoz /-tól”. Hát minden nap összerakom magam. Nincs zsíros haj, tornanaci, lenőtt körmök. Nincs koszos lakás, mosatlan ruha, vagy edény. A gyermeknek is mindene megvan. Van minden nap főtt kaja (csak nem mindig én főzöm), van heti 3-4 edzés az elhízás ellen, van hetente többször szoknya (mert a fiúknak az tetszik, én meg fagyjak szét), a gyereknek szórakoztató programok, stb. Van. Már egy éve minden nap.
S miért? Eredmény nincs. S pozitív visszajelzés nélkül egyszer az ember feladja. Elege lesz. Lemegy 50-esre, a haja csimbókokban lóg a zsírtól, ahogy tréningben csokiért megy a boltba. S biztos akkor jönne szembe A PASI, akit 100-asként talán megfoghattam volna. Ördögi körforgás.
Megjegyzem, a mikor 5 hónapos terhesen elvitta mentő, épp pizsiben voltam, és annyi erőm sem volt, hogy félrefordítsam a fejem, amikor sugárban elkezdtem hányni, Hát a tökéletes outfittől messze voltam.
Visszatérve a mai napra 4 óra után élvezhettem a háztulajdonosság előnyeit is: 1 óra hólapátolás, utána meccs (hót tompán a buli után), majd újabb hólapátolás, mivel az egyfolytában esett. Ennyi mozgás után úgy gondoltam ehetek ma kalóriát, így be is vittem eleget. Majd takarítás, gyerek haza, és a szokásos anyuka program fektetésig. Most pedig írom a blogom, és reménykedem benne, hogy a jövő hét más lesz. Lesz valaki, aki miatt nem lesz időm 100-asnak lenni. Aki végre engem akar, és aki miatt nem kell a szintet leengednem. S aki a kis 4-évs-hibámat is bevállalja.
Ja, amúgy gyorsan kell találnom valakit, mert most hallottam, hogy most már a császármetszéssel egy időben a nők mellét is rendbe rakják. Hohó! Itt az én időm. Bemegyek szülni, mint egy-a-sok-közül és kijövök Pamela Anderson-ként egy poronttyal a karomon. Hát nem megéri?
