Megírtam, elúszott, most újraírom. De már nemtom mit írtam.
Ami a temetőben jól esett: Nate megmutatta a dédszüleinek, hogyan kell egylábon, kétlábon ugrálni, énekelni, törpében járni stb. Utána egész nap azzal nyaggatott, hogy a kicsi gyermekek mikor halnak meg.
Vettem egy csizmát. Nagyon tetszik, csak sokáig hezitáltam a boltban, mert az egyik fele nagyon nyomott. De ilyen kicsinységen nem akadunk fenn, ezért megvettem. Majd otthon vettem észre, hogy azért szorított, mert még két papírt benne hagytam. Má megint béna voltam.
Tette egy új fogadalmat is, bár ezt lehet, hogy a lustaságom inspirálta. Lábkörmömről a festéket majd csak akkor mosom le, ha lesz pasi. Addig úgysem látja senki (kivéve edzésen, és a cipőboltban mindenki). Mostanra elég szarul néz ki.
A hét örömhíre azonban, hogy az asztalos elkezdte összerakni a konyhabútort. Van rá esély, hogy decemberbe költözhetek. Más ajándék úgysem lesz Karácsonykor a fa alatt. Elviszi a szagelszívó és a mosogatógép ára, amit jövő héten meg kell vennem.
Tegnap elmentem pár kollegámmal biliárdozni. Tök jó volt, csak kicsit ittunk is, és most nem kicsit fáj a fejem, a hajam bűzlik a cigiszagtól, és leamortizáltnak érzem magam.
S még egy jó hír: megtörtént a leépítés: az üzletkötő barátnőim is maradtak. Folytatás jövőre.
Viszont a megmaradtak átszervezése most zajlik. Próbálom az enyémeket egyben tartani, ill. jó helyre menteni. Sajnos a többi vezető némelyike igen bunkó. Tegnap pl. megkaptam az egyiktől: „Mi közöm hozzá, nem én leszek ott az osztályvezető”. Akkor is van hozzá közöm, mert nekem számítanak a beosztottjaim emberileg is. Hülye picsa. Természetesen kisebb vitánk felkerült magasabb szintre is, így 1 órát raportoztunk a vezérigazgató-helyettesnél. Jól indul a jövő …
