Azt nem mondhatnám, hogy tiszta anyja: szőke, kék szemű, lófejű és kukija van… Kb. ennyiben különbözünk. Bár ezt lehet, hogy már korábban írtam. Ma megmutatta az oviban, hogy ki hordja a nadrágot. Pisilt. Állva. De nem ám akárhova. A WC-be? Nem. A mosdóban? Nem. A fogasánál… Leslagólva az összes ruháját. AZ ÉN FIAM :)
Anyja fia
2009.10.14. 22:28
Kísértetiesen hasonlít arra a Tocsira, aki 3 évesen az oviba kerülvén összezsírkrétázta az összes falat, ráuszított egy méhrajt a csoportra, majd felgyújtotta a karácsonyfát. És mindezt egy félév alatt. Utána is valahogy a suliban is kitűnő tanuló voltam + magatartás : 3.
Szóval a fiam: óvonéni boldogan várt, végre anyukát is leszidhatja, úgyis csak reggelente látja. De rossz anyával kezdett. Én a nagymamámra ütöttem, aki ha elcsesz egy süteményt, az jót röhög utána, míg anyukám ezen meg mindig kiakad.
Emlékszem, amikor Amerikában behívattak az igazgatóságra, hogy szörnyű dolog történt: a diákok filmet készítettek a fenekemből. Ott sápítoztak az igazgatóhelyettesek, míg én jól szórakoztam, majd megjegyeztem: „Fogynom kéne…(I should lose some weight)”…
Szóval, ha a fiam ilyen kemény, én is az leszek holnap: sztrájkolni fogok! Farmerba megyek és bőrdzsekibe. A francba az Office Lookkal!
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://tocsi.blog.hu/api/trackback/id/tr791450879
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.